32

Harmincon felül az embert elkapja valamiféle értékelési kényszer. A születésnap szemét dolog, mert bár semmi említésre méltó nem történik, mégis gondolkodásra késztet.

Már ott kezdődik, hogy mit is kívánhatnék, ha lenne torta, meg gyertya és efféle úri huncutságok.

Nem tudnék kívánni. Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy boldog legyek és elégedett.

Ez pedig már nagy baj. Így hát értékelni kell. Az elmúlt éveket. Mi volt rossz, vagy jó. Mit kellett volna máshogyan, vagy mi volt jó úgy, ahogyan volt.

Elkényelmesedtem. Ez tény. Mert könnyebb volt, mint beismerni, hogy sok rossz döntést hoztam. Könnyebb volt, mint belátni, hogy nem egészen úgy zajlott az életem, ahogyan szerettem volna. Sokan vannak ezzel így? Biztosan. De azt gondolom, a beismerés az első lépés. A döntések meghozatala a második. Elindulni ezen az úton a legnehezebb kihívás, mert szembe kell nézni mindennel, amit a hátam mögött hagyok.

Foglalkoztam eddig mindenkivel és mindennel. Itt az ideje, hogy megrajzoljam végre saját magamat.

~ by zöldprücsök on Május 2, 2008.