,,O.O,,
Ma kizavartak ügyfelezni. Hiába tiltakoztam minden ellenérvemet fel- sorakoztatva, sírva- zokogva. Valamit tehettem, amiért ezt kaptam 
Viszont volt benne jó is… valaki azt mondta, hogy mindenki tanulhatna tőlem ügyfélfogadást. Namármost ez vagy nagy elismerés, vagy ennyire szörnyű a helyzet 
Aztán másvalaki meg azt mondta, hogy vigyázzak a kedvességemre és a mosolyomra Elgondolkoztam egy pillanatra ezen. Kezdtem már elveszíteni. Nem a régi így sem, és ezt sokan észrevették már. Így felelősségem teljes tudatában megígértem neki.
Megtehettem, mert végre felmondtam. 8 év után lezárom ezt a korszakát is az életemnek. (köszönöm, Kedvesem, hogy megtehetem ) Furcsa érzés, ahogyan szépen lassan realizálódik. Néha szomorú vagyok, néha meg elképesztően boldog. De folyamatosan az jár a fejemben, hogy ki is vagyok én, hogy mit szerettem volna. Mert annyi ideig csináltam ezt, hogy szinte már nem is emlékszem, hogy milyen vágyaim voltak. Persze az is lehet, hogy ezek a vágyak kicserélődtek már. Mások vették át a helyüket. Mindig is azt akartam, hogy olyasmit tehessek, amit én akarok, ami tetszik nekem. Most itt állok, és félek egy kicsit. Talán a változástól, vagy attól, hogy már nem találom meg saját magamat. Vagy attól, hogy tévedek megint. És az a rohadt óra csak ketyeg
Beadtam a jelentkezésem egy egyetemre. Most már ettől is félek. Mert igen, régen egy kollokviumra felkészültem egy éjszaka alatt. Most hónapok is kevésnek tűnnek. Na de minek gondolkozom ezen, még azt sem tudom, felvettek-e
Miért kell az az érzés, hogy minden biztos és szilárd körülöttem, amikor régen még halványan sem volt erre szükségem? Nehéz időszak következik, inkább lelkileg, mint anyagilag. De ha ezt most nem szúrom el, nagyon boldog lehetek
Válasz