Férfivá válás

Nem sok olyan kultúrát tudnék felsorolni –jobban belegondolva egyet sem-, amelyben ne szerepelne valamilyen formája a beavatási szertartásnak. Ősidőktől fogva jelen volt/van ez a társadalmakban. Ezek a rituálék a fájdalomra, vérre, félelemre épülnek, attól függően, hogy hol, mi számított éppen a legnagyobb kitartást igénylő dolognak. Volt, ahol a bátorság, volt, ahol a fájdalom elviselése.
A sziú indiánok bőrszíjat vezettek a mellkas bőre és az izomzat alá. A fiatal fiúnak, pedig táncolás közben ki kellett tépnie magát. Ha megtette, bizonyította férfiasságát, hiszen nem kevés bátorság és tűrőképesség kellett ennek elviselésére.
A körülmetélés rituáléja például számos kultúrában megtalálható. Egyiptomban, az aztékoknál, az inka civilizációban, nem beszélve Afrikáról. Talán ez fejezte ki és fejezi ki a mai napig is legjobban ezeknek a rituáléknak a célját, vagyis, most már közénk tartozol, felnőtt férfivá váltál. Primitívek lennének? Nem hiszem. Sok ilyen dokumentumfilmet láttam és felmerült bennem a kérdés, hogy miért van szükség ilyen fokú fájdalmak tűrésére? Számomra kegyetlennek és érthetetlennek tűnt. De ahogyan néztem ezeknek az embereknek az arcát, nem láttam rajtuk azt az őrült félelmet, ami normális esetben „elvárható” lenne. Az arcukon inkább várakozás és elszántság volt.
A mai kor társadalmában is fellelhető ez a beavatás. Talán könnyebben is elemezhető ennek szükségessége, ha a jelenben maradunk. Véleményem szerint nálunk a katonaság volt ezzel egyenértékű. Persze nem azt mondom, hogy a katonaságnak ez volt a célja, nem. De valahogyan mégis azok között a férfiak között, akik képesek voltak végigcsinálni, valamiféle cinkosság, együvé tartozás alakult ki. Egymás számára vadidegen emberek tudtak beszélgetni egymással, hiszen ez a téma közös volt és közös a mai napig is. A jellem változásáról nem is beszélve. Tény az (tisztelet a kivételnek –mert van), hogy jellemében a katonaviselt férfi kitartóbbá vált. Megtanulta az alázatot, megtanulta, hogy milyen lentről kezdeni és az idő múlásával, tapasztalatok megszerzésével egyre feljebb kerülni. Megtanult szükség esetén behódolni, elfogadni a másik akaratát, alázattal végrehajtani azt. Lássuk be, ezek mind olyan tulajdonságok, amelyeknek birtoklása komoly segítséget jelentett később, mégha ez nem is tudatosult. A nők is máshogyan néztek ezekre a férfiakra, bár valószínűleg nem tudatosan. Ősi ösztön a nőknél, hogy a biztonságot választják. Lehetőleg azt a férfit, aki a lehető legalkalmasabb arra, hogy a „családi tűzhelyet” megvédje. Biztonságérzetet adott egy katonaviselt férfi, hiszen feltételezhetően edzettebbé, kitartóbbá vált a többinél.
A katonaságot eltörölték. Nem szeretnék abban állástfoglalni, hogy ez jó, vagy rossz. Bizonyára megvolt ennek is az oka. És abban is biztos vagyok, hogy sem a létrehozásának, sem az eltörlésének nem volt semmi köze az általam leírtakhoz. De abban biztos vagyok, hogy szükség van ezekre a rituálékra.
Manapság nem látom ezt. De látom ennek hiányát. Egyre inkább nőiesedik a férfinem (és itt ismét tisztelet a kivételnek, mert ebből is bőven van:)). Nemrég az érettségi kezdte átvenni ezt a szerepet a társadalomban. De valljuk be, egy érettségi megszerzése manapság nem tartozik a nehéz dolgok közé. Lehetne a diploma megszerzése, de ez még mindig elég szűk kört jelent. Gyakorlatilag nem tudok –és talán nincs is- olyan dolog, ami helyettesíti a régi beavatási szertartásokat. Kiveszett az együvé tartozunk érzése.
A nőknél már könnyebb a helyzet. Vagy mégsem? Némely kivételtől eltekintve, nőnek akkor számított mindig is valaki, ha túlesett a szülés gyötrelmein. De ez sem ilyen egyszerű persze. Sok helyen akkor vált nővé a lány, akkor vívta ki a legnagyobb tiszteletet magának, ha emelt fővel tudta viselni a szülést. Számos törzsnél például állva szültek a nők és nem volt a 30 napos lábadozás, tennie kellett a dolgát tovább, élnie az életét, De emiatt felnéztek rá. Úgymond ő is a közösség tagjává vált, a felnőtt nők/anyák közösségének tagjává.
Ma ezt sem kell megélni. Sok nő kéri –mert igenis ráveheti az orvosát- a császármetszést, vagy az érzéstelenítést. Azt veszem észre, hogy egyre inkább visszatérőben van az a nézet –a korábban oly divatos nézetekkel ellentétben-, hogy igenis át kell élni a szülést úgy, ahogyan azt a természet „kitalálta”.
Egyre inkább elterjedt az apás szülés. Jó dolognak tartom. Nem egyszerű dolog egy férfinak végigcsinálni, megélni ezt. De egyre több férfi gondolja úgy, hogy a részesévé akar válni a születésnek. Ő elkezdte és befejezi a köldökzsinór elvágásával, mert így lesz kerek, egész. Kutatók szerint több a felelősségérzet, ragaszkodás, küzdeni akarás azokban a férfiakban, akik felvállalják és végigküzdik az anyával a terhességet és a szülést is. Talán ez lesz a jövőkor férfivá avatása?