Ma én kedves Kicsilyányom nagy büszkén jött ki a szobából, hogy csinos lett-e, mert ő levágta a haját, hogy ne lógjon a szemébe 
Enyhe szívroham lekezelése után nekiláttam helyrehozni Úgyhogy most édes kis frufruja lett, és hálát adok minden létező nagyobb hatalomnak, hogy ‘csak’ a haját vágta le 
Update: a mai napig nem tudom, hová tüntette el, amit levágott
Összefüggéstelen vagyok és bizonytalan. Kedvetlen és kiismerhetetlen. Valami kellene, ami kirángat ebből az egészből. Talán ha mosolygok és megjátszom, hogy minden rendben, akkor egy csapásra így is lesz Kár, hogy ebben nem hiszek. Sok embernek bejön, valahogy nálam csak egy kis időre tette meg a hatását eddig.
Magányos emberek. Rengeteg. Görcsösen kapaszkodnak valamibe, amiről azt hiszik, jó nekik. Görcsösen akarják, hogy valaki rájuk figyeljen. Mostanában sokat vagyok kinn a játszótéren. Látszik Az én kis antiszociális lelkemnek nem tesz ez jót De most komolyan, hogy emberek mi mindenre képesek azért, hogy kicsikarjanak egy kis figyelmet. Döbb.
Nem is tudom. Elbizonytalanodtam… most kell 18-as karika, vagy nem?
felvettek egyetemre! Ha megcsinálom, jogász leszek
Írtam már arról, hogy meg kellett hoznom döntéseket. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem érzem jól magam, min kell változtatnom mindenképpen ahhoz, hogy igazán boldog legyek. Eldöntöttem, hogy mi lenne a legfontosabb magammal kapcsolatban. 3 dologról gondoltam úgy, hogy mindenképpen máshogyan kellene lennie. És azt is tudtam, hogy az, hogy máshogyan legyen, csak rajtam múlik.
Egy megvalósulni látszik. Felmondtam, mert gyűlöltem a munkám. Utáltam, hogy nem juthatok előrébb, hogy teljesen kimerülten értem haza és nem maradt időm és energiám senkire és semmire, utáltam mások problémáit és a folyamatos szarkavarást. Gyűlöltem, hogy mindezt nagyon kevés fizetésért kell elviselnem.
A második elhatározás folyamatban van. Azaz tanulnom kell valamit. Jelenleg két lehetőség is adott. Az egyik kell az itthoni munkámhoz, a másikról meg majd értesítenek Ha marad elég energiám, abba is belekezdek.
A harmadik elhatározást pedig most kezdem el. Régi vágyam, és most van elég energiám hozzá. Hogy mi ez, arról remélem írhatok 2-3 hónap múlva diadalittasan
Meggyőződésem, hogy a délutáni alvást azért találták ki a szülők, hogy legyen egy kis nyugalom, legalább arra a kis időre körülöttük. Persze bizonyára vannak olyan családok, ahol ez nem így van, de a magam részéről nem láttam még olyan gyereket, aki szívesen ment volna aludni.
Mivel végre itthon vagyok lassan egy hete, így a saját bőrömön is élénken tapasztalom a délutáni altatás áldásos előnyeit. (Mármint ha aludnának) Zúg már a fejem, a lakás romokban és még arra sem volt időm, hogy legalább egy kicsit rendetrakjak Ez így megy a hét eleje óta, de akkor sem visz rá a lélek, hogy elzavarjam lefeküdni őket. Rettenetesen utálnak délután aludni. De azt hiszem, nem is igénylik. Ha erre vetemedem mégis, akkor meg este nem kerülnek ágyba emberi időben (rendszerint kidőlök mellőlük )
Kitaláltam a kompromisszumok mintapéldányát. A tökéletes megoldást. Én sem hülyülök meg és nekik is jobb, mint az alvás. Ezt pedig csendespihinek hívják errefelé Ágyban kell lenni és csendben. Aludni nem kell, és bármit lehet ami belefér a két feltételbe. Eddig működik
Megszoktam valamit. Lehet az egy illat, egy viselkedés, egy élet, egy szerelem. Mindegy miről beszélek. Megszoktam, vagy elfogadtam, mert el kellett fogadnom. Mert nem akartam veszíteni. Ahogy múlt az idő meggyőztem magam arról, hogy jó ez így, tetszik nekem. Aztán eljutottam arra a pontra, hogy nem akartam változtatni. Most sem akarom a változást. Pedig most lenne rá szükség. Mert most értél meg rá, most értetted meg, és most érzed ugyanazt.
De már nem tudok úgy gondolkodni, mint akkor, amikor minden erőmmel a változtatáson dolgoztam. Az örökös harcban elfelejtettem, hogy miért is küzdöttem. Az örökös vesztett csaták átlényegítik az akaratot, mert el kell fogadtatnod magaddal, hogy veszítesz. Elhittem, hogy az a jó, ahogyan akartad. Feladtam, nem kell szépíteni. Most pedig itt állok, és nem értem, mire jó a változás. Gyanakvó lettem, miért akarod. Arra gondolok, miért ne maradhatna minden olyan, mint régen. Már nem akarom azt, amiért annyit harcoltam. Persze, emlékszem a csatákra, érzem még a könnyeket az arcomon, de azt az érzést, azt az akaratot kiöltem magamból. Megértettem egy másik embert, mert érteni akartam. Megértettelek Téged. Most már azt akarom, hogy maradjon olyan, amilyennek elfogadtam. Miért kell most többet, vagy mást akarni, újra megérteni? Kialakult egy kényes egyensúly. Sok áldozatot kívánt nem csak az én részemről. Már nem lehetek olyan, mint régen, és nem akarhatom ugyanazt. Gyáva vagyok? Lehet. Nem akarom elveszíteni azt, amit ezzel nyerhetnék. És azt sem tudom, hogy egyáltalán képes lennék-e arra, amit akkor akartam. Harcolj most Te egy kicsit, nem játszom meg magam, nekem jó így.
Egy nap extra szabi. Teljesen egyedül. Néha jól esik ennyire egyedül lenni. Őszies idő, most kellemes ez is.
Olyan összekuporodósfilmnézős. Csak még nem tudom, melyik filmet nézzem meg . Túl sok van, amit újra szeretnék nézni. Persze olvasni sem rossz ilyenkor, kellemes zene mellett.
Mostanában rengeteg vihar jár erre, és én imádom a viharokat. Igaz, tegnap az utcán kapott el egy, és megfordult a fejemben, hogy sokkal jobb lenne bentről nézni. Persze vízben tocsogva gondol az ember hülyeségeket. Dörgött és villámlott körülöttem:) Mindenki rohant, mint az őrült, nekem meg az járt a fejemben, hogy ha nem fáznék ennyire, legszívesebben kinn maradnék. Így sem siettem, és olyan gyönyörű villámokat láttam, amilyeneket még soha.
Jut eszembe… miért nem mosolyognak az emberek? Miért nem tisztelik annyira sem a másikat, hogy viszonozzák?
A gesztenyebarna egy nagyon szép szín
